Ozekis Airsoft-rendezvény Nyíregyházán
A fejlesztők közül sokan ki akarták már próbálni az Airsoft-ot, ezért a nyíregyházi laktanya területén szerveztünk egy kellemes napot. A társaság nagyon jól szórakozott. Sokunknak egy életre szóló élményt jelentett ez az esemény.
"Nagyon jó volt az airsoftozás! Rendkívül jól éreztem magam, jó volt a szervezés és jó hangulatban telt az a pár óra játék a tűző nap ellenére is.
Egyedül azt sajnáltam, hogy enni nem nagyon volt idő, rosszul készültem, mert gyorsan fogyasztható energia szeletek célszerűbbek lettek volna.
Az elég vicces volt, amikor az első kör előtt még azt mondtam, hogy én fel nem teszem ilyen melegben a kapucnit a fejemre,
de amikor fülön talált egy lövedék, utána már nem érdekelt, hogy szaunázik a fejem. :D
Jól voltak elosztva a csapatok, a fiúkkal jól össze tudtunk dolgozni a győzelem érdekében.
Álmost, az egyik szervezőt régóta ismerem, készült nekünk egy kis meglepetéssel,
utolsó körben az volt a feladat, hogy autót kellett a csapatoknak "felrobbantani",
és ugyan a látványról lemaradtam, de a robbanás hangjára sokáig fogok emlékezni!" Máté
"Már régóta szerettem volna kipróbálni az Airsoftot, amelyre most lehetőségem nyílt az Ozekis Airsoft rendezvény keretein belül.
Természetesen nagyon jól éreztem magam ezalatt a néhány óra alatt, örültem, hogy a legtöbb munkatársam részt vett a rendezvényen.
A pálya kialakítása, a szervezők lelkessége és a különféle feladatok egyaránt tetszettek. A játék során, amikor Benjivel lelőttük egymást, vagy Ádámot eltaláltam,
miközben a zászlóval futott és azt így vissza kellett helyeznie, ugyanolyan maradandó élmények számomra, mint az,
hogy már az első körben elhagytam az egyik táramat (amit a második körben sikerült megtalálnom).
Egyszer puskatussal is sikerült visszaküldenem egyik ellenfelemet a HQ-ra, majd saját csapattársam lőtt rám. Ezek is legalább annyira emlékezetesek, mint az előző események.
Máskor is szívesen részt vennék egy Ozekis Airsoft rendezvényen." N. Zsolt
"Mivel új tag vagyok, és konkrétan még egyetlen kollégával sem találkoztam a rendezvény előtt, ezért nagyon vártam.
A társaság jó volt, úgy érzem, mindenkivel meg tudtam értetni magamat, és a játék második felére eléggé belejöttünk.
A játékról: nekem nagyon tetszett, s szerintem ki fogom még próbálni (bár egy jó maszkot mindenképpen ajánlok az arcra)." Csongor
"Mivel ezelőtt még soha nem voltam Airsofton, ezért nem tudtam mire számíthatok, de alapvetően tetszett és jó élményekkel gazdagodtam.
Számomra az volt a legérdekesebb, amikor csapatomból egyedül maradtam a másik csapat zászlójánál, lőszer nélkül. Távolról lőttek,
de ennek ellenére sikerült leszedni a zászlót és visszavinni a bázisra.
Abban a körben senki nem tudott eltalálni, én viszont két ellenfelet is eltaláltam. Erre biztosan sokáig emlékezni fogok." Tibor
"Örültem a lehetőségnek, amikor megtudtam, hogy megyünk airsoftozni, ugyanis régóta szerettem volna kipróbálni az airsoft\paintball páros közül valamelyiket.
Jó volt, hogy a kollégák nagy része eljött játszani, ugyanis így azzal is sikerült kicsit több időt együtt tölteni, akivel esetleg nincsen közös projectünk,
így a munkahelyen annyira nem kerülünk közel egymáshoz. Az is tetszett, hogy sokat kellett futni, sok mozgást igényelt, és hasonlóan (ha nem jobban) ki tudott fárasztani,
mint egy focizás vagy más sportolás.
Kissé kellemetlen érzés volt, amikor nagyon közelről arcon találtak a műanyag lövedékkel, de szerencsére hamar elmúlt, és ettől eltekintve kellemesen telt el a nap." Cs. Ádám
"Nagyon tetszett, nekem ez volt az első alkalom, és korábban hasonlót sem próbáltam.
Amikor elkezdtük a játékot, azt vettem észre, hogy azonnal kialakult a bajtársiasság és küzdtünk a "túlélésért".
Bár ez egy szimulált helyzet volt, mégis fontos volt az összetartás. Szerintem ez tényleg egy jó csapatépítési forma.
Persze amikor egymást eltaláltuk, biztosan megmosolyogta mindenki a másikat, ahogy feljajgatott.
Később is sokat beszéltünk erről, felidéztük a helyzeteket, megnéztük egymás büszkén viselt sérüléseit, és, hogy kinek milyen fegyvere volt.
Ha erre a napra gondolok, jóérzés tölt el.
Köszönöm ezúton is a lehetőséget!" S. Zsolt
"Nekem nagyon tetszett az Airsoft meccs.
Jó volt egy kis időt a szabad levegőn eltölteni. Nekem legjobban a csapatmunka tetszett, mikor hárman vagy négyen sikerült közösen taktikázni.
Érdekesek voltak a légfegyverek is, mivel elég realisztikusak voltak és pontosak.
Egyedül a nagy hőség volt a kellemetlen, de ki lehetett bírni." Sándor
"Most voltam először Airsoftozni és nagyon jól éreztem magam. Tetszett, hogy senki sem vette nagyon komolyan, ezért úgy láttam, hogy mindenki élvezte, sokat nevettünk.
A zászlós játékok különösen tetszettek, ott igazán csapatként kellett gondolkodni, hogy sikeresek legyünk.
Remélem a későbbiekben is lesznek hasonló rendezvények, ahol ilyen jól érezzük magunkat." Károly
"Jó volt kipróbálni egy olyan dolgot, amely mindenkinek új volt, így egyenlően és tiszta lappal lőhettük fenéken egymást.
A program tovább erősítette a munkahelyi barátságokat, és új emlékekkel gazdagon kezdhettük meg a következő munkahetet." Péter
"Mivel még korábban sosem próbáltam az airsoftot, számomra teljesen új élmény volt ez az egész. Nagyon jól éreztem magam, a fegyverek tetszettek a legjobban,
jó volt látni pár különlegességet a Nyírsoft képviselői által. Tetszettek még a különböző feladatok, melyeket a videojátékokból ültettünk át a valóságba,
ezen kívül egyedi hangulatot teremtett, ahogy mindegyik csapat összedolgozott. Mindenki jól alkalmazkodott a kiosztott szerepéhez, számomra ez nagyon jó szórakozás volt.
A vicces pillanatok közé tartozik, amikor néhányunkat arcon, esetleg nyakon kapott a lepattanó lövedék, szerencsére ezeknek nem sokáig marad nyoma. :D
Amire legszívesebben emlékezni fogok, az az utolsó, gránátos játék, amikor egy észvesztő roham után egy igazi csatatérré vált a célpont körüli terület,
valamint feledhetetlen volt ezt követően az, ahogy felrobbant a gránát :)" S. Ádám
"Tanulságos volt, megtanultam, hogy közelharcban éles lőszerrel közel 100%-os lenne a halálozási ráta.
Én tízszer biztos meghaltam volna a vasárnapi harcokban. A homlokomon találtak el látványos nyomot hagyva és a hasamon.
Én világoskék pulóverben voltam, ami azt hittem, vesztes választás, de kiderült,
hogy az épület belső hideg falai közt teljesen fallá változok, míg kint a réten sorban értek a találatok.
Jövőre egy diák nyerhetne airsoftozást velünk, nagy élmény volt. :P Sónyák Zsoltit sajnálom, piros kockás pulóvert vett fel." K. Tamás
"Imádom a harci játékokat és a mozgást, úgyhogy ez számomra hatványozottan élvezetes volt. Jó volt levezetni a feszültséget és szórakozni egy jót.
A legemlékezetesebbek azok a lövéseim voltak, amelyekkel 50 méterről is sikerült célba találnom.
Remek volt a hangulat, és a nagy meleg sem gátolt senkit a játékban. Nem bánnám, ha minden héten mennénk :D." Lajos
"Nagyon jól éreztem magam az Airsoft hétvégén. Pár hetes látható nyomokat is hagyott rajtam.
Még sosem volt ilyenben részem, úgyhogy tényleg örök emlék marad. Minden tökéletes volt, a csapatvezetők is nagyon rendesek és segítőkészek voltak.
A legjobban az tetszett, hogy valaki úgy próbált lelőni, hogy nem is volt lőszer a tárában, de észre se vette." József
"Én nagyon jól éreztem magam, kicsit meleg volt ugyan, de így is nagyon jól szórakoztam.
Nekem ez volt az első alkalom, hogy airsoftoztam, ezért nagyon érdekesnek találtam az egészet: magát a pályát (romos épületek, búvóhelyek, fás részek),
a fegyverek használatát és a játékszabályokat.
Szerintem nagyon jó volt, hogy a munkatársakkal egy csapatban kellett összedolgozni, védeni és segíteni egymást, sikerélményt is adott mindenkinek egy-egy jó lövés." Dávid
"Jól éreztem magamat, nagyon tetszett az egész. Izgalmas volt, ahogy támadtuk egymást, osontunk az épületek között. Tetszett, hogy kint voltunk a természetben,
kár, hogy olyan meleg volt. Vicces volt, mikor egy ajtó mögül beugrottam egy szobába, Zsolt ott guggolt egy fedezék mögött és egyszerre lelőttük egymást.
Sokáig emlékezni fogok arra, ahogy Tas szájon talált kb. 20 méterről, de az is megmarad, amikor felrobbant mellettem a hang gránát az utolsó körben,
mert a csapattársam elejtette és már nem sikerült az autóba juttatni. Összességében jól éreztem magam." Benjamin
"Nagyon jól éreztem magam az airsofton, érdekes volt hallgatni a tapasztaltakat, hogy milyen komolyan is lehet játszani ezt a játékot.
Ami meg fog maradni, az az egy - két helyzet, mikor hallom, hogy jönnek az ellenfél csapat emberei, és próbálok valami jó búvóhelyet találni, és az első találat,
ami a homlokomon csattant :D
Ja, és mikor Tamás beesett mellém a susnyásba." Sz. Tamás
More information