Industry 4.0: Ezúttal minden az információs technológiáról szól
Az európai eredetű Industry 4.0-nak nevezett fogalom magába foglalja azt a jóslatot, amely szerint az Internet of Things, vagyis a "Dolgok Internete" meg fogja változtatni a gyártás jelenlegi módját, ahogyan mi most ismerjük.Sok felszólaló kedvenc témája – főleg a jövőkutatóknak – az, hogy már elhagytuk az ipari forradalmat, vagy már az információs forradalom helyettesíti is azt, és mi most egy „poszt-információs” forradalomban vagyunk.
Néhány ember, főleg az európai oldalon, más néven „Industry 4.0”-nak (Ipar 4.0) nevezi ezt az új korszakot.
Csak hogy tisztázzuk ezt a jelenséget, a számozás nem szándékozott felsorakoztatni az elmúlt pár évtized összes IT hullámját – Pl.:Web 2.0. De az átalakulás, amit ígér, az Industry 4.0-ban minden az IT-hoz kapcsolódik.
Az „Industry 4.0” a német kormány ötlete volt és jellemzi a következő korszakot a termelésben - vagyis az úgynevezett negyedik ipari forradalmat.
A korszakok a következőkből állnak:
- Ipar 1.0: Víz/gőz energia
- Ipar 2.0: Elektromos energia
- Ipar 3.0: Számítási teljesítmény
- Ipar 4.0: A Dolgok Internetének (IoT) ereje
Sok ma meghatározó helyzetben lévő technológiai vállalat fogja alkotni az Industry 4.0 magját.
A kilenc technológiai területet, amelyek alátámasztják az Industry 4.0-t, és ez szinte úgy is olvasható, mint bármelyik IT vállalkozás ellenőrző listája azért, hogy lépést tartson a digitális világgal:
Horizontális és vertikális rendszer integráció:
Az Industry 4.0 egy vállalat adat és hálózati rendszerére ad rálátást. Ez az egyetlen mód, hogy bebiztosítsuk az együttműködést nem csak a vállalat részlegei között, hanem a partnerek közt is.
A dolgok Internete:
Az IoT segítségével az eszközök és a beépített számítógépes szenzorok valós idejű válaszadással fognak kommunikálni egymással.
Cybersecurity (Cyberbiztonság):
Rendkívül kritikus faktor a bizalom felépítésében az egész új szerkezetben, különösképpen az egymással össze-vissza kommunikáló millió eszközök és kommunikációs csatornák esetén.
Az IT szakértők már egy ideje biztonsági protokollokkal dolgoznak, a nagy számuk miatt pedig ideje megsokszorozni ezek szükségességét.
A felhő (Cloud):
A nagy mennyiségű eszközök és szenzorok támogatásának szükségessége, az általuk létrehozott adatokkal együtt a legjobban a „cloud service” által lehet kezelni. Rengeteg ipar, mely rendszereket felügyel és kontrollál – nem is említve az ERP rendszereket –, most cloud system-re vált.
„A felhő-technológia javulni fog, elérheti akár a pár millimásodperces reakcióidőt is.”- jósolja a BCG.
Nagy adatok elemzése: az adatok elérhetősége a termékfejlesztés, előállítás és tesztelés minden szempontjából új dimenziókat ad a gyártásnak, lehetővé téve a sokkal céltudatosabb innovációt, marketinget és döntéshozást.
Szimuláció:
Ezzel a felhőből származó sok adattal a termékek virtuális modellezése lehetővé teszi a gyors tesztelést, s így a több innovációt – a virtuális világban az elbukás nagyon gyors és olcsó lesz.
Adalékanyag előállítás (3D nyomtatás):
Az Industry 4.0-val az anyag-előállítási módszerek széles körben lesznek használva arra, hogy előállítsanak egy tételterméket, ami sok előnyt kínál a konstrukció során, pl: complex, könnyed design-t.
A magas teljesítményű, centralizált anyag-előállítási rendszerek le fogják csökkenteni a szállítási távolságot és mindig kéznél lesznek.
Megnövelt realitás:
A BCG azt jósolja, hogy az ilyen rendszerek, – melyek már utat törtek a piacon – olyan ajánlatok képében, mint pl: a Google Oculus Rift, és Microsoft HoloLens-szerepet fognak játszani abban, hogy javítsák és segítsék a döntéshozást és termelékenységet. A virtuális tréningek és munkaeligazítások két potenciális felhasználási lehetőség.
„A dolgozók segítő instrukciókat kaphatnak arról, hogyan helyettesítsenek egy bizonyos részt, miközben az aktuális, javításra szoruló rendszert nézik – magyarázza a BCG riportja.
„Ez az információ közvetlenül a dolgozók látószögében használt eszközökön, mint például a megnövelt realitású szemüvegeken is kivetíthető.”
Robotok:
A mai robotok hajlamosak, olyan formát ölteni, mint a puszta mechanikus karok a szerelőszalag mellett, de valójában egyre okosabbakká válnak és sokkal kifinomultabb szerepeket töltenek be a futószalag mögött.
A BCG riportjában nincs említve, de valószínűleg ugyanúgy része a feltűnő Industry 4.0 paradigmának a növekvő mobilhasználat, bárhol, bármikor. A tény, hogy egy menedzser bárhol futtathat egy ERP rendszert az okostelefonján, azt sugallja, hogy még a gyártást is lehet befolyásolni távolról.
3D nyomtatással, adalékanyag-előállítással közelebb tudjuk hozni az aktuális gyártást a forráshoz (nem kell tengerentúlra menni), még az is lehetséges, hogy mobil eszközökről tervezzünk és adminisztráljuk a termékek előállítását.
Forrás: Zdnet